Józsefvárosi gyerekek között keresi az utánpótlást a FRADI
Ezzel a stratégiai együttműködéssel a Józsefvárosi Önkormányzat az első település, amely kiáll a legnagyobb tradícióval rendelkező, mai napig legeredményesebb és legnépszerűbb hazai torna klub mellett.
A kerületi önkormányzat azzal a feltétellel vállalta az együttműködést az FTC-vel, hogy a klub összes szakosztályába a józsefvárosi gyerekek előnyt élveznek az utánpótlás kiválasztásban. Azaz, az FTC szakemberei folyamatosan figyelemmel fogják kísérni a sportoló józsefvárosi iskolások eredményeit, képességeit, és lehetőséget kapnak a klubtól a továbbfejlődésre. Az együttműködés részleteinek kidolgozását a felek a közeljövőben megkezdik.
„Egy olyan kerületben, ahol minden problémánk, a tömeges munkanélküliség, a rossz egészségi állapot gyakorlatilag az iskolázatlanságra, a kallódásra, a rossz szocializációra vezethető vissza, nem győzöm e lehetőség jelentőségét hangsúlyozni. Ha az FTC és Józsefváros valóban jó partnere lesz egymásnak, akkor a jövőben tömegesen sportoló, sikerélményekben gazdag, és bajnok józsefvárosi gyerekekről tudunk beszámolni” – mondta a sajtótájékoztatón Kocsis Máté polgármester.
A Józsefvárosi Önkormányzat jelenlegi vezetése a kerületi gyermeke és fiatalok sportolási lehetőségeinek javítása érdekében eddig 5 db vadonatúj iskolai sportudvart épített, valamint még az idén 200 millió forintos sportcélú beruházást hajt végre az Orczy-kertben.






