A polgármester a Pázmányon
A főként jogász és igazgatás szakosok részére szervezett állásbörze keretében cégbemutatkozásokra, multinacionális vállalatok működésének ismertetésére, pályaorientációs beszélgetésekre és karriertervezést segítő tanácsadásra is sor került. A joghallgatók (főként jogász és igazgatás szakosok) Dr. Fekete Balázs egyetemi adjunktus meghívott vendégként: Dr. Matusik Tamás bíró, Dr. Sinka Ildikó ügyész és Dr. Mezei Péter ügyvéd beszélgetését hallhatták, míg a közigazgatás részéről kerületünk polgármestere nyilatkozott. Az érdeklődők kötetlen, könnyed előadáson vehettek részt, ugyanakkor leendő jogászként a mindennapok gyakorlatáról is hű képet kaptak, mely a tárgyi tudáson túl, ugyancsak szükséges az eredményes munkához és a sikerekhez.






