Kocsis: depolitizálni kell a rendvédelmi szerveket
Leszerelésüket követően három évig nem lehetnek polgármester- vagy képviselőjelöltek a honvédség, a rendőrség és a nemzetbiztonsági szolgálatok hivatásos állományú tagjai – áll a Lázár János illetve Kocsis Máté által benyújtott alkotmánymódosító javaslatban. Kocsis Máté, Józsefváros országgyűlési képviselője sajtótájékoztatóján kijelentette: a párt régi céljai között szerepelt, hogy depolitizálja a rendvédelmi szerveket, ezért is módosítják az alkotmányt és kötik ki a jelölés előtti türelmi időt. Ismert, korábban a képviselők a módosító javaslatot 5 év türelmi idővel nyújtották be, majd azt 3 évre csökkentették. Többen támadták a kormánypártot azzal, hogy a törvényt saját jelöltjeikre szabták. A vádakra Kocsis Máté úgy reagált: leginkább a kormánypártokat érinti a rendvédelmi szervek dolgozóinak politikai karrierjét szabályozó alkotmánymódosítás. Kijelentette: sem Borkai Zsolt, győri polgármester-jelölt, sem más jelölt miatt nem módosítanak alkotmányt. A javaslat azonban még a jelenlegi tartalmában is szinte csak a Fidesz-KDNP őszi lehetséges önkormányzati képviselői vagy polgármester-jelöltjeit érinti – tette hozzá Kocsis Máté. A politikus szerint ez is azt bizonyítja, hogy nem saját politikusaiknak megfelelően változtatnak az alkotmánymódosításon. Hangsúlyozta: a tervezet célja, hogy eltávolítsa a politikát a rendvédelmi szervektől.






