Harmadik családi nap

2014. augusztus 24.
a a a

Augusztus 31-én harmadik alkalommal rendezik az Albert Alapítvány szervezésében a Fradi családi és sportnapot az FTC népligeti sporttelepén. A belépés mindenki számára ingyenes!

A sikeres családi ünnepet követően augusztus 31-én, vasárnap újabb alkalom lesz arra, hogy összejöjjön a Fradi-család, ugyanis harmadik alkalommal rendezik meg az ingyenes Fradi családi és sportnapot. Az Albert Alapítvány szervezésében megvalósuló esemény számtalan programmal várja az érdeklődőket a tavalyi évhez hasonlóan az FTC népligeti sporttelepén.

Az elsősorban a gyermekekre fókuszáló programok 9 órakor kezdődnek, lesz csúszda, ugráló vár, rodeós szörf, vízi dodzsem, vízi golyó, drótkötélpálya, intelligens kapu, trambulin, arcfestés, élő csocsó, és paintball.

A harmadik Fradi családi és sportnapra kilátogatók találkozhatnak klublegendáinkkal illetve az FTC szakosztályok képviselőivel. Az esemény házigazdája dj. Dominique lesz.

Az idei rendezvény a szórakoztatás mellett, az egészségről is szól majd, hiszen kilátogatók ingyenes egészségügyi szűréseken és vizsgálatokon vehetnek részt, valamint a szakemberektől hasznos tanácsokat kaphatnak.

Az eseményre a szervezők minden érdeklődőt szeretettel várnak!

A belépés mindenki számára ingyenes!


III. Fradi családi és sportnap
Időpont: 2014. augusztus 31., vasárnap, 9:00-17:00
Helyszín: Népligeti FTC sporttelep (1101 Budapest, Vajda Péter utca 48-51.)


forrás: fradi.hu

Hírkép galéria

Az oldalon megjelenő hírekhez tartozó képek gyűjteménye.

Program