MKSZ-PTE együttműködés

2015. július 9.
a a a

Július 8-án Együttműködési Megállapodást írt alá dr. Kocsis Máté, a Magyar Kézilabda Szövetség elnöke és dr. Bódis József, a Pécsi Tudományegyetem (PTE) rektora. A megállapodás célja, hogy az MKSZ Parasport Bizottságán keresztül működtetett csörgőlabda sportág eredményesebb legyen. 

A cél érdekében a Pécsi Tudományegyetem és a Magyar Kézilabda Szövetség nemzetközi csörgőlabda játék edzői és játékvezetői képzés előkészítésében működnek együtt. Az aláíró felek rögzítették továbbá, hogy a jogszabályok szabta keretek között, kidolgozott képzési program alapján csörgőlabda edzői és nemzetközi játékvezetői képzést kizárólag a PTE, ill. annak Egészségtudományi Kara indíthat.

Az együttműködés szervesen illeszkedik az MKSZ integrációs törekvéseibe, illetve a PTE „Érzékeny Egyetem” koncepciójába. A Magyar Kézilabda Szövetség aktívan támogatja a fogyatékkal élők sportját, a szövetség égisze alatt működik a hazai csörgőlabda-versenysorozat, az MKSZ segíti a csörgőlabda-válogatottak felkészülését és versenyeztetését, és az MKSZ szervezésében került sor 2014-ben Szigetszentmiklóson és Dabason a B-csoportos Csörgőlabda Európa-bajnokságra.

A Pécsi Tudományegyetemen jelenleg 300 fő feletti a speciális képzési igényű hallgatók száma, és ez a legmagasabb az ország felsőoktatási intézményei viszonylatában, nem kis mértékben a már meglévő szolgáltatásainak köszönhetően. Tény, hogy a PTE élen jár a társadalmi felelősségvállalás terén, különös tekintettel, a fogyatékossággal élő hallgatóira. Befogadó, integráló egyetemként fontosnak tartja a speciális oktatási igényű diákok megszólítását, hogy teljes jogú egyetemi polgárként az oktatás mellett a szabadidő igényes eltöltéséhez is hozzáférjenek.

forrás: kéziszövetség.hu

 

Hírkép galéria

Az oldalon megjelenő hírekhez tartozó képek gyűjteménye.

Program