Stabil és kiszámítható a büdzsé

Elfogadták Budapest idei költségvetését

2016. február 19.
a a a

Elfogadta a fővárosi önkormányzat idei összevont költségvetését a Fővárosi Közgyűlés szerdán. Kocsis Máté önkormányzati és rendészeti tanácsnok, a Fidesz budapesti elnöke közleményében leszögezte: Budapest költségvetése kiszámítható, stabil és biztosítja a fejlesztések forrásait, a főváros ebben az évben is biztonságosan ellátja a kötelező feladatait.

Bagdy Gábor pénzügyekért felelős főpolgármester-helyettes elmondta: a költségvetés biztosítja a Budapest működését és a szükséges fejlesztéseket.

„A főváros maradéktalanul, jó színvonalon teljesíti a kötelező feladatait és széles körben teljesíti az önként vállalt feladatait” – jelentette ki a közgyűlésen Kocsis Máté önkormányzati és rendészeti tanácsnok. Az előterjesztők befogadták azon javaslatát, amely tanácsnoki keretét 25-ről 5 millió forintra csökkenti, a fennmaradó 20 milliót a Budapesti Rendőr-főkapitányság támogatására fordítják.

Kovács Péter, a költségvetési bizottság elnöke azt mondta, hogy a főváros legfontosabb feladata a közösségi közlekedés működésének biztosítása, és ez maradéktalanul megvalósul a költségvetéssel. Közölte, a fejlesztéseket a fővárosi önkormányzat, az állam és Európai Unió közösen valósítja meg. Szólt arról is, hogy folytatódik a fővárosi útfelújítási program, amely nyáron és ősszel valósulhat meg.

Az elfogadott rendelet az önkormányzat költségvetési bevételét 228 milliárd forintban, míg kiadásait 313 milliárd forintban állapítja meg. Az így keletkező 85,4 milliárd forintos hiányt az előző évi költségvetés 70 milliárd forintos maradványának igénybevételével, valamint a hitelszerződések alapján lehívni tervezett 15 milliárdból finanszírozzák.

Folytatódnak a beruházások, felújítások

Az ellenzék képviselői erősen bírálták a költségvetést. Kocsis Máté erre reagálva közleményében kijelentette: Budapest költségvetése kiszámítható, a főváros ebben az évben is ellátja kötelező feladatait. A Fidesz budapesti elnöke kijelentette: a liberális és LMP-s képviselők jobban tennék, ha tájékozódnának, mielőtt magukat hoznák kínos helyzetbe. Mint írta: Budapest 91 milliárd forintnyi beruházást valósít meg, további 23 milliárd forintot költ felújításokra, a közösségi közlekedés finanszírozása pedig a kormány és a főváros megállapodásának köszönhetően rendezett.

Hozzáfűzte, hogy válságban a baloldali vezetés idején volt Budapest, amikor Gyurcsány Ferenc miniszterelnöksége és Demszky Gábor főpolgármestersége alatt sikerült több száz milliárd forintos adósságba hajtani a fővárost. Ezzel szemben Tarlós István vezetése alatt Budapest sikeres, számos fejlesztés mellett befejeződött a 4-es metró beruházása, biztosított a BKV működése és a város folyamatos fejlődése, az Orbán-kormány pedig több mint 200 milliárd forintos adósságtól szabadította meg a várost – közölte Kocsis Máté.

forrás: józsefváros.hu

 

Hírkép galéria

Az oldalon megjelenő hírekhez tartozó képek gyűjteménye.

Program