Átadták a megújult népkonyhát

Tű helyett már ételt osztanak a Kék Pont régi irodájában

2016. március 11.
a a a

Háromszoros alapterületen, megújult belső térrel és emelt adagszámmal fogadja a rászoruló étkezőket márciustól a Magdolna utcai népkonyha. Az átalakított, felújított és modernizált helyiség a régi népkonyha és a szomszédjában lévő, a kábítószer-fogyasztóknak tűt osztó Kék Pont Alapítvány által korábban használt irodahelyiség egybenyitásával nyerte el mostani formáját.

Mint arról korábban beszámoltunk, 2015 júniusában döntött úgy a Józsefvárosi Önkormányzat Képviselő-testülete, hogy az idei évtől a népkonyhán kiadott ételek számát 320-ról 350 adagra növeli és a Magdolna utcai helyiség alapterületét háromszorosára kibővíti.

A munkák befejeztével márciustól megújult környezet várja a népkonyhai és a szociális étkeztetésben részesülő lakosokat, akik elvihetik, vagy akár helyben is elfogyaszthatják ebédjüket, így megkímélve pénztárcájukat a csomagolási költség megfizetésétől.

Az átalakítás során a 35 m2-ről 104 m2-re kibővített helyiség új burkolatokat és fűtési rendszert, valamint modern nyílászárókat kapott, átalakították a vizesblokkokat és egy iroda is kialakításra került. A felújításokra közel bruttó 11 millió forintot fordított az önkormányzat és a népkonyha megnövekedett forgalmát figyelembe véve egy fővel nőtt az ott dolgozók száma is.

Új funkciót nyert a Kék Pont régi irodája

Sára Botond, Józsefváros alpolgármestere az intézményben tett látogatása során hangsúlyozta: fontos, hogy egy modern népkonyha szolgálja ki a rászoruló étkezőket, és külön örül annak, hogy végre hasznos szociális funkciót kapott a népkonyhához csatolt épületrész is.

Mint mondta: a Kék Pont korábbi irodája ma a népkonyha étkezőrészéül szolgál, így a helyiségben, ahol korábban tűket osztottak drogosoknak, ma ételt kapnak a rászorulók.

forrás: józsefváros.hu

Hírkép galéria

Az oldalon megjelenő hírekhez tartozó képek gyűjteménye.

Program