Fenyőfa, ajándékcsomag, szaloncukor

Önkormányzati segítség a családoknak, időseknek

2016. december 16.
a a a

Józsefváros önkormányzata az elmúlt évekhez hasonlóan az idén is igyekszik segíteni a gyermekeket, családokat a szent ünnep, karácsony közeledtével. A kerület ennek jegyében az idei évben közel 10 millió forintot fordít arra, hogy az elkövetkezendő napokat megkönnyítse a leginkább rászorulók számára. Az önkormányzat 120 fenyőt is felajánlott kerületi lakóknak, a fák kiosztásában Kocsis Máté polgármester és Sára Botond alpolgármester is segített péntek délután a Kesztyűgyár Közösségi Ház udvarán.

A kissé hűvös péntek délutánon több izgatott, kíváncsi gyermek és szüleik érkeztek a Mátyás téri Kesztyűgyár udvarára. Hamar észrevették az egyik sarokban álló fenyőfákat, így a meglepetés nem volt olyan nagy, de az öröm annál inkább. A fákat Kocsis Máté polgármester és Sára Botond alpolgármester adta át számukra.

Mint Kocsis Máté elmondta, az önkormányzat szeretné szebbé tenni a kerületi családok ünnepnapjait. „Józsefváros az idén 120 darab fenyőfát és 360 darab ajándékcsomagot oszt szét a Józsefvárosi Szociális Szolgáltató és Gyermekjóléti Központ közreműködésével a nehéz sorsú kerületieknek” – jelentette ki a polgármester. Hozzátette: ezen felül karácsony napjaiban 320 bejgliből és 960 konzervből álló ajándékcsomagot kapnak a Népkonyhán étkezők, illetve a Keszthelyi Alapítvány a Mosolygó Gyermekekért felajánlásának köszönhetően ezer darab, egyenként 9 kg-os élelmiszercsomaggal ajándékozza meg az önkormányzat a rászoruló családokat.

A korábbi évekhez hasonlóan az önkormányzat decemberben külön gondolt a józsefvárosi gyermekekre és idősekre is: minden óvodás és bölcsődés kisgyermek kapott Mikuláscsomagot és közel 3 millió forint értékben ajándékozott az önkormányzat karácsonyra az óvodáknak és bölcsődéknek a nevelők által kiválasztott fejlesztő játékokat. Az iskolások a Mikuláscsomag mellett szaloncukrot is kapnak, míg a józsefvárosi idősek karácsonyra bonbonokat, januárban pedig 1250 fürdőjegyet vehetnek át a kerületben működő idősklubok közreműködésével.

„Bízunk benne, hogy ezzel az apró gesztussal sokaknak sikerül szebbé tenni az ünnepet, és az ajándékokkal meghittebb, boldogabb lehet a karácsony” – hangsúlyozta Kocsis Máté.

forrás: józsefváros.hu

Hírkép galéria

Az oldalon megjelenő hírekhez tartozó képek gyűjteménye.

Program