Előtérben a közbiztonság és a fejlesztések

2011. március 1.
a a a
A közbiztonság és a fejlesztések a központi elemei az idei év költségvetésének. Az ellenzéki képviselők eltúlzottnak, erősen fejlesztés-orientáltnak nevezték a tervezetet, míg a kerület vezetése stabilnak ítéli meg, és szintén fejlesztés-központúnak tartja, de pozitív előjellel, kiemelve, hogy idén a közbiztonság területére koncentrálnak leginkább. Milyen is valójában a költségvetés, melyek a főbb súlypontjai, mely területek élveznek kiemelt figyelmet, és hol lehet spórolni, minderről dr. Kocsis Máté polgármesterrel beszélgettünk.

Eltúlzott, nem megfelelő struktúrájú, erősen fejlesztés-orientált, többek között ezekkel a kritikákkal illette az ellenzék a tervezetet, hogyan értékeli ön a 2011-es a költségvetést?

Az ellenzék dolga, hogy kritizáljon, de azért azt elvártam volna, hogy szakmai és ne politikai alapon tegyék. Az ellenzéki képviselők azt állítják, hogy erősen fejlesztés-orientált az idei költségvetés. Ez valóban így van, mivel a fejlődés az egyetlen útja a kerületnek. A működésünk stabil, és ez óriási dolog, Budapest többi kerületéhez viszonyítva különösen annak mondható. Ki tudjuk fizetni a számláinkat, az intézményeinket fenn tudjuk tartani. A tanárok, ápolónők, közrendvédelmi és intézményi dolgozóink béreit biztosítjuk. Iskoláinkat, óvodáinkat, bölcsődéinket fenntartjuk, és még a fejlesztésükre is jut pénz.
Arra nincs mód egy adott évben, hogy mindenre költsünk, súlyozni kell a feladatokat. Idén a közbiztonság a legfontosabb terület, erre koncentrálunk leginkább. Százmilliós nagyságrendű fejlesztéseket hajtunk végre. A kamerarendszert tovább bővítjük, új technikai eszközök, autók beszerzésére kerül sor az önkormányzat működtetésében álló közrendvédelmi cégeknél és a rendőrségnél. Mobil rendőrőrsöket hozunk létre és növeljük a közrendvédők számát az utcákon.
Emellett olyan intézményi fejlesztések valósulnak meg, amelyek színvonalasabbá, jobbá és hatékonyabbá teszik a működésüket. Nagy érdem az is, hogy meg tudtuk tartani a kiválóan működő Auróra utcai Józsefvárosi Egészségügyi Szolgálatot, amit idén szintén felújítunk közel egymilliárd forint összegben. A szakrendelő, az iskolák, óvodák jó megjelenése sokat javít a kerület megítélésén.

A testületi ülésen a szocialista képviselők kevesellték az oktatásra fordított összeget?

Az elmúlt két évben több pénzt költöttünk a kerületi oktatási intézmények fejlesztésére, mint az azelőtti 10 évben összesen. Ebben az évben is várhatóan ötszázmillió forintot fordítunk az óvodák, iskolák felújítására, sportpályák építésére. Az ellenzék azért mond ilyet, mert nem nézte át alaposan a költségvetést.

Magdolna Negyed kontra EU-belváros program, folyton visszatérő kérdés, hogy melyik beruházásra költenek többet, melyik város-rehabilitáció élvez előnyt?

Szomorúan látom, hogy a szocialisták még mindig ellentétet akarnak szítani a két nagy város-megújító programunk kapcsán. A kerület vezetésének minden városrész egyformán fontos. Igaz, hogy az EU belvárosa programban magasabb az önrész, de a Magdolna projekt összköltsége jóval nagyobb. El kellene dönteniük végre: akarják ezeket a fejlesztéseket, vagy nem.

A fejlesztésekhez, a stabilitás megteremtéséhez pénz kell, a tervezett bevételeken túl  hol tudnak spórolni?

Nagyon szűkített és kis költségvetésű önkormányzatot működtetünk. Számtalan szerződést bontottunk fel az elmúlt időszakban, csökkentek a tisztviselői keretek, megszűnt a korlátlan mobil és benzinkártya használat, 2007-óta egymilliárddal csökkentek a személyi kiadásaink, hogy csak néhány példát említsek. Az elmúlt évek fejlesztéseinek köszönhetően szintén lesznek megtakarításaink, a megtérülő beruházásokból származó plusz bevételeinket pedig újra visszaforgatjuk az intézményekbe. Hogy csak egy konkrét példát mondjak, felújítottuk a Losonci téri iskola nyílászáróit, így több mint harminc százalékkal csökkent a fűtésszámla. Az ilyen jellegű megtakarításainkból tovább fejleszthetjük az intézményeket.

Megkerülhetetlen a költségvetés tervezésénél Józsefváros adósságállománya, és a hitelfelvétel kérdése?

2009-ben tízmilliárdos adóssággal vettem át a kerület vezetését, amely visszafizetése évről-évre nagyobb teher. Ezt akarják a szocialisták a nyakamba varrni, mert azt hiszik, hogy mindenkinek rossz a memóriája. Ennek ellenére Józsefváros hitelképes, mert működése stabil. Külső forrásokhoz azért nyúlunk, mert számos olyan - előbb említett - beruházásra költünk, amely megtérül és közben a kerület szépül, fejlődik. A könyvvizsgálói jelentés szerint is jobb ma hitelhez nyúlni, mint felélni az önkormányzat vagyonát. Az önkormányzati tulajdonú sok ezer ingatlan, mérhetetlenül nagy teher. Jelentős részük rossz állapotú, eladhatatlan, kiadhatatlan pince és padláshelyiség, amelyek után a közüzemi díjakat fizetni kell. Az önkormányzati lakásokban a bérlők anyagi helyzetük miatt, sok esetben nem tudják fizetni a díjakat, ez is minket terhel.

Az intézmények fejlesztésén, és a közrend erősítésén túl milyen változásokat tart még szükségesnek?

Józsefváros megújulása nem csak az, hogy felújítjuk az utcákat, tereket, épületeket. Sokkal fontosabb a társadalmi felzárkóztatás, hogy csökkentsük a leszakadó rétegek számát, minderre számos oktatási, sport és munkaügyi programunk áll rendelkezésre.

Hírkép galéria

Az oldalon megjelenő hírekhez tartozó képek gyűjteménye.

Program