Idén a nőkre is emlékeztek

2011. március 16.
a a a
A forradalom hátterében dolgozó asszonyokra emlékezett Kocsis Máté. Józsefváros polgármestere a Németh László Általános Iskola diákjainak műsorát követően tartotta meg beszédét, amelyben a”™48-as ifjak szinte soha nem említett feleségeire is emlékezett a kerületi ünnepségen a Horváth Mihály téren.

Tisztelt Megemlékezők! Kedves Józsefvárosiak!

A pesti ifjúságra emlékezünk minden esztendő márciusának idusán 1848 óta. Lobogót húzunk fel közös intézményeinkre, otthonainkra, és még ruhánkon is örömmel jelezzük ekkor, hogy a nemzet részei vagyunk. És kívülről tudjuk Petőfi, Vasvári, Jókai, Táncsics és a többiek nevét. De valahogy az asszonyok, a hölgyek mindig kimaradnak a felsorolásokból. Pedig, amíg az urak a Pilvaxban borral hűtött izgalommal váltak egyik percről a másikra lánglelkű forradalmárokká, addig az asszonyok otthonaikban, csendben, némi aggódással, szinte szótlanul figyelték a fejleményeket. És nem azért, mert nem értették a 12 pont követeléseit. Nem azért, mert egyetértettek volna a fennálló császári rendszerrel. Hanem azért, mert a hangoskodást meghagyták a férfiaknak és megpróbáltak előre tekinteni, s azt kérdezték magukban: Mi lesz ezután? Mit hoz a holnap?

S azóta is, 163 éve minden nemzedék asszonyai valamilyen módon megélik magyarságukat, s mindazt, ami azzal együtt jár. Bár minden nemzedéknek más öröm, más siker és más nehézség, más lehetőség adatott, egy dolog változatlan volt: a magyar asszonyok uraiknál kevésbé hangosan, tisztességes munkával, gyermekeik felnevelésével szolgálták a nemzetet. Számukra a sikert a mindennapok élhetősége, gyermekeik fejlődése, férjük nyugalma jelentette.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

A tavalyi politikai változás után tehát itt az ideje, hogy megkérdezzük asszonyainkat: mi lesz ezután? Mit hoz a holnap?

S figyeljük csak meg, mit mondanak most nekünk asszonyaink? Azt, hogy összefogás nélkül nem megy, az acsarkodás fölött eljárt az idő, most tettekre van szükség. S mondják: ahogy Széchenyi, a legnagyobb magyar fogalmazta meg találóan: szájmagyarok helyett a tettmagyarok ideje jött el.

Tisztelt Megjelentek!

Hiszem, tudom és látom, hogy mi, Magyarország jóérzésű polgárai tesszük a dolgunkat, és törekszünk jobbat, sokszor talán ijesztően újat alkotni, mert hitük, vágyaink, álmaink szerint egy biztonságos, gyarapodó, összetartó, büszke Magyarország és Józsefváros magasodik majd Európa közepén. És ez egyszer így is lesz. Addig azonban rengeteg munka áll még előttünk, melyhez elvégzői számára erő és kitartás, szemlélői számára pedig sok türelem kell.

Hazánk, fővárosunk és szeretett kerületünk akkor fog megváltozni, ha mindenki a maga területén csöndben, mint az 1848-as asszonyok, teszi a dolgát, fürkészi a jövőt és biztosítja a közösség számára a kiszámítható hátteret. Mert a jövő a szorgos, dolgos embereket díjazza, nem a rossz szándékú munkakerülő bekiabálókat, akik önös érdekeiktől vezérelve saját közösségükre támadnak.

Kedves Józsefvárosiak!

Emlékszünk-e arra, hogy milyen bort ittak Petőfiék a Pilvaxban?

Nem emlékszünk.

Mi maradt meg 1848. március idusáról a mai napig?

A nemzeti érzés és a kokárda.

És kik varrták a kokárdát? Petőfiék borozgatás és forradalmi hevület közben?

Nem. A Szendrey Júliák a mécsesek és petróleumlámpák halványuló fényében. Úgyhogy megfogadhatjuk a történelem tanácsát: olykor hallgassunk asszonyainkra, és akkor maradandót alkothatunk.

Köszönöm, hogy meghallgattak!

Hírkép galéria

Az oldalon megjelenő hírekhez tartozó képek gyűjteménye.

Program