Viszlát, Köztársaság tér!

2011. július 4.
a a a
Kocsis Máté megfúrta a régi Köztársaság téren álló volt MSZP székházat. Józsefváros polgármestere július 1-jén saját maga szerelte fel az első II. János Pál pápa tér táblát a téren. A polgármester elmondta: a mai nap nemcsak olyan szempontból szimbolikus, hogy felkerül az új tábla, hanem azt reméli, a következő lépés az lesz, hogy „a tér valóban egy pápáról elnevezett térhez méltó külsőt is kap”. Hozzátette, ehhez a főpolgármester elvi támogatását is megkapta.

„Szép nap a mai, módom lesz megfúrni az egykori MSZP pártszékházat, és feltenni rá egy új táblát”. - fogalmazott Kocsis Máté - mielőtt felfúrta az új táblát és áthúzta a korábbi elnevezést. Hozzátette, úgy véli, az új név semmiféle társadalmi és politikai vitát nem válthat ki. Jelezte, hogy kezdetektől támogatta az átnevezést, mert II. János Pál pápa személye „mindenki számára elfogadott, elismert és vitán felül álló”. A polgármester elmondta, a fővárosi kezelésben álló tér megújítására már vannak elképzelések, ugyanakkor számára fontosabb, hogy „belátható időn belül a tér méltóvá váljon ahhoz a személyhez, akiről nevét kapta”. Megjegyezte, hogy a nehéz kerületi és fővárosi pénzügyi helyzet ellenére ezt ő és a főpolgármester is kiemelt kérdésnek tartja.

Kocsis Máté fontos ügyként kezeli a park rendbetételét, hogy mindenki számára „élvezhető, elérhető, családbarát legyen”, emellett pedig a 4-es metró felszíni megállójának a rendezése is várat magára. A polgármester hosszú távú tervei között említette egy II. János Pál pápát ábrázoló szobor felállítását, amelynek tervezése, finanszírozási hátterének vizsgálata folyamatban van. A kerület vezetője hozzátette: kevesen tudják, hogy a tér szinte Budapest mértani középpontja. Mint mondta, minden magyar régi adósságát törleszti, hogy a pápa iránti tiszteletet azzal fejezi ki, hogy az ország fővárosának jó adottságú közterületén emléket állít neki, és „hálánk jeléül közöljük a nagyvilággal: számunkra meghatározó és szimbolikus személy volt”.

A Fővárosi Közgyűlés április 27-én döntött egyes közterületek átnevezéséről, ekkor szavazták meg azt is, hogy a korábbi Köztársaság tér II. János Pál pápa nevét vegye fel. A VIII. kerületben az Erdélyi utca is új nevet kapott, Bauer Sándor utcára nevezték át. A két közterületen a táblák felszerelése már folyamatban van.

Hírkép galéria

Az oldalon megjelenő hírekhez tartozó képek gyűjteménye.

Program