Polgármesteri jutalom a kerületi rendőröknek

Állománygyűlés - Polgármesteri jutalom a kerületi rendőröknek

2011. augusztus 2.
a a a
Az új vezetőket mutatta be és a polgármesterrel közösen adta át a balatoni jutalomüdüléseket Salgó László őrnagy, a VIII. kerületi Rendőrség kapitánya.

„A rendőri munkában egy állandó van, a változás” - idézte beszédében Salgó László az országos rendőrfőkapitányt, Hatala József altábornagyot. Mindezzel arra utalt, hogy a kerületi kapitányságon is több személyi változás is életbe lépett július végén, illetve augusztus 1-jével.

Fuxreiter Róbertet a kapitány helyettesét a IX. kerület kapitányának nevezték ki, az új helyettes pedig Wieszt Ferenc lett. Salgó László elmondta, előző helyettese megérett a feladatra, hogy egy egész kerület rendőrségét vezesse, és biztos benne, hogy helyt fog állni. Fuxreiter elköszönő beszédében hangsúlyozta, a VIII. kerületben szerelt fel, két év kivételével minden szolgálati idejét Józsefvárosban töltötte. Hozzátette: nagyon jó közösség a VIII. kerületei rendőrkapitányság csapata és úgy véli, aki itt megállja a helyét, annak máshol sem lehet gondja. Végül azt kérte az állomány tagjaitól, mindenki legyen rá büszke, hogy Józsefvárosban rendőr.

Wieszt Ferenc a bejelentést követően megköszönte a bizalmat, az elismerést és a támogatást amelyet a kapitánytól és a kollégáktól kapott, majd elmondta, mindig józsefvárosi rendőr szeretett volna lenni, a VIII. kerületben szeretne szolgálni.

Ezt követte a jutalomüdülések átadása is. A képviselő-testület július elején szavazta meg Kocsis Máté polgármester javaslatát, miszerint a rendőrkapitányság kiemelkedően dolgozó munkatársai a Balatonra, az önkormányzat káptalanfüredi üdülőjébe utazhatnak.

Így a Balaton partján kapcsolódhat ki az a 10 rendőr és családja akiket Kocsis Máté polgármester, rendkívüli színvonalon végzett munkájukért jutalmazott meg. A Kiemelkedő Munkáért Balatoni Jutalomüdülés elnevezésű program segítségével a VIII. kerület polgármestere ilyen módon is szeretné kifejezni háláját a Józsefvárosban szolgáló rendőröknek a fáradtságos munkáért.

Hírkép galéria

Az oldalon megjelenő hírekhez tartozó képek gyűjteménye.

Program