Search
Calendar

2013-03-24

Forrás: MTI


Fidesz: 160 ezerrel többen dolgoznak, mint Gyurcsány és Bajnai idején

← Vissza

Budapest, 2013. március 24., vasárnap (MTI) - Százhatvanezerrel többen dolgoznak, mint Gyurcsány Ferenc és Bajnai Gordon kormányzása idején – reagált Kocsis Máté, a Fidesz kommunikációs igazgatója az MSZP és a Demokratikus Koalíció (DK) vasárnapi nyilatkozataira.

Gúr Nándor, az MSZP alelnöke, az Országgyűlés foglalkoztatási bizottságának elnöke sajtótájékoztatóján azt mondta, a kormánypropagandával szemben jelenleg kevesebben dolgoznak, mint a kormányváltáskor. Szűcs Erika, a DK politikusa pedig arról beszélt újságírók előtt, hogy az elmúlt két évben drámaian romlottak, és a rendszerváltás óta nem tapasztalt mélypontra süllyedtek a magyarországi foglalkoztatottsági mutatók.

Kocsis Máté, a Fidesz kommunikációs igazgatója sajtótájékoztatóján kérdésre válaszolva mindezt úgy kommentálta, hogy ma 160 ezerrel többen dolgoznak, mint Gyurcsány Ferenc és Bajnai Gordon kormányzása idején, ráadásul húszéves rekordot döntött a nők foglalkoztatása. 

A kormány elkötelezett a foglalkoztatás bővítése mellett - hangsúlyozta a politikus, aki emlékeztetett egyebek mellett több nagyvállalat munkahelyteremtő beruházására, a vállalkozások terheinek csökkentésére, valamint a minimálbér-emelésre is.

 

Forrás: MTI


← Vissza