Search
Calendar

2021-10-18

Napirend előtti felszólalás – Gyurcsány show után

← Vissza

Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársak!

A mögöttünk hagyott hetek mégiscsak szükségessé tesznek egy politikai helyzetértékelést, tekintsék az aktuális ügyeket most ennek. Hallottuk ma is itt az előttünk felszólalóktól, hogy 600-700 ezer ember részvételével önök szerint, lezajlott ez a színjáték, ami mekkora ünnep, de azt elmulasztották elmondani, hogy ennyi embernek a kétszerese pedig már aláírta azt a petíciót, amelyik nem kíváncsi önökre. Azokat se becsüljék alá, és azt javaslom, hogy várják meg, amíg mi is indulunk egy választáson, mielőtt eredményt hirdetnek.

Köszönjük a vidám pillanatokat. Gratulálunk Gyurcsány Ferencnek a remek szervezéshez. Nagyszerű móka volt. A végén mégiscsak egy nagy győztese lett ennek a színjátéknak, az ő maga és a Demokratikus Koalíció. A következő parlament legnagyobb baloldali frakciója a Gyurcsány Ferenc által uralt frakció lesz, ők fogják megmondani, hogy az önök oldalán, a baloldalon mi a követendő politikai magatartás. Itt ülünk mindannyian, tudjuk, hogy a parlamenti szabályok viszonylag egyszerűen működnek, a nagyobb frakciók politikai súlya, befolyása értelemszerűen nagyobb, hiszen nagyobb a választói legitimitása. Ezzel szemben mi történt önökkel, akik olyan büszkék az eredményeikre? Ne bántódjanak meg a szocialisták, de önök most kerültek a sír szélére.

A Jobbikról is érdemes szót váltani kezdhetjük önökkel is, elnök úr. Az az igazság, hogy az elmúlt időszakban az ön vezetésével a szavazóik kétharmadát elveszítették, ez az ön politikai teljesítményéről sokat elárul. Azt tudnám mondani, hogy nem a bilincs kattant, hanem ön, elnök úr. Az a helyzet, elnök úr, hogy az állandó fenyegetőzésével túl sok választót nem sikerült szereznie.

A Momentum, amelyik a saját pártelnökével a saját oldalán 3 százalékot tud szerezni, sem tekinthet túl fényes jövő elé. Az LMP szerintem fotoszintetizál már csak, a Párbeszéd pedig sosem létezett.

Szóval, az a helyzet, hogy egy fénylő csillag van az önök oldalán, az mégiscsak Gyurcsány Ferenc és pártja, a DK. A legnagyobb frakció várományosa, a legnagyobb országos pártszervezet, a legnagyobb médiatámogatottság, a legtöbb erőforrás. Tehát hiába a sok ajvékolás, tetszik, nem tetszik, önöket bedarálta a nagy gyurcsányi gépezet, és szomorú, de önök boldogan is tették bele a fejüket ebbe a hurokba. És az is tény, hogy az a Márki-Zay Péter, akit önök most újabb üdvöskének tartanak megjegyzem, volt már önöknek jó pár üdvöskéjük, volt már Bajnai nevű üdvöskéjük is, volt már Botka nevű üdvöskéjük, legutóbb egy Karácsony nevű üdvöskéjük volt, most éppen már nem is üdvöskéjük, most már messiásuk van Márki-Zay Péter személyében. De az az igazság, hogy éppen az ő szavai, az ő nyilatkozatai tették világossá a tegnapi napon, hogy esze ágában nincs Gyurcsány-mentesíteni a magyar közéletet, szövetségről beszélt, közös színpadról beszélt, közös kiállásról beszélt, és ami még ennél is rémisztőbb, vágyálmai netovábbja: közös kormányzásról beszélt.

Tehát Márki-Zay Péter lesz az a szerencsés nyertes, aki visszasegítheti a hatalomba Gyurcsány Ferencet. Önök Gyurcsány Ferenctől eljutottak Gyurcsány Ferencig.

Az a helyzet, hogy tekintettel arra, hogy nem sejtjük, hanem tudjuk, pontosan tudjuk, mivel jár egy gyurcsányi kormányzás, az adóemeléseivel, a rezsiemeléseivel, idesorolom még a 2004-es magyargyűlölő népszavazást is, azt, amikor vér folyt Budapest utcáin, tudják a magyarok, mivel járt ez, ezért egyáltalán nem oldja meg a helyzetet, bárki is nyerte az önök színjátékát; Márki-Zay Péter személye sem oldja meg azt a problémáját a magyar közéletnek, amit Gyurcsány Ferenc hatalomvágyának hívnak, olyannyira nem, hogy szövetségre is lépett vele.

A legnagyobb frakció fogja megválasztani a miniszterelnököt, ezt a kedves főnökük éppen ma mondta el egy videójában a közösségi oldalán. Mire számítanak önök? Ki fogja diktálni a tempót? A miniszterelnök-jelöltnek törvényszerűen kötnie kell egy paktumot a legnagyobb párt elnökével. Ez pedig Gyurcsány Ferenc lesz. A Márki-Zay―Gyurcsány Ferenc-paktum életbe lép, innentől kezdve mehet tovább minden a show, vagy ha úgy tetszik, az önök forgatókönyve szerint. De tekintettel arra, hogy a magyarok nem akarják ezt a műsort tovább nézni, mi folytatni fogjuk az aláírásgyűjtésünket, hogy önök is egyhamar megláthassák, mit jelent az, hogy valódi többség. Köszönöm a megtisztelő figyelmüket.

← Vissza